Aktualitások
12. oldal
Jó ütemben halad a többcélú igazgatási épület beruházás
2021. november 29.  
Többcélú igazgatási épület és inkubátorház valósul meg Tokajban a Zemplénkő Kft. generálkivitelezésében. A „Barnamezős területek rehabilitációja” elnevezésű projekt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében jön létre 443,5 millió forintból - írta meg a magyarepitok.hu.
Felgyúltak az adventi fények
2021. november 29.  
Idén rendhagyó módon a tokaji kultúrnegyedben rendezték be Tokaj adventi díszítését. A hagyomány szerint ugyan a Kossuth téren tartják a városban az ünnepvárást, idén azonban az ott zajló munkálatok miatt új helyszínt kerestek az ünnepi fényeknek.
Változik a forgalmi rend a hídfelújítás kapcsán
2021. november 24.  
Kedd estétől változik ideiglenesen a forgalmi rend Tokajban. A közúti hídnál érvényben lévő, három jelzőlámpa irányítása rövid időre megszűnik, helyette a hídon váltakozva engedik majd a forgalmat.
Adventi programok Tokajban
2021. november 11.  
Gazdag programokkal – gyertyagyújtással, hangulatos műsorokkal, előadásokkal, vásárral, koncerttel - találkozhatnak az érdeklődők az adventi időszakban Tokajban. Az esemény helyszíne a – Kossuth téren történő városfejlesztési munkálatok miatt – a Kulturális Központ és környéke lesz, amelyet ünnepi hangulatba „öltöztetünk”.
Változik a forgalmi rend a belvárosban
2021. november 09.  
Ideiglenes forgalmi rend lép életbe szerda reggeltől Tokaj belvárosában. A sétálóutca, valamint a főtér környékét érintő fejlesztések miatt várhatóan jövő májusig marad érvényben a változás.