Tokaj adventi koszorúján az első gyertyát Posta György polgármester és Gorcsa György görögkatolikus parókus gyújtotta meg. A városvezető ünnepi beszédében az ünnepvárás fontosságára hívta fel a figyelmet.
„Egyre kevesebb az olyan ünnep, mely valós tartalmánál fogva egy egész országot, mi több egy egész kontinenst fog össze. A keresztény ünnep ilyen. Portugáliától Romániáig, Németországtól Szlovákián át egészen Dél-Olaszországig egyként ünneplik Krisztus születését. Ám amennyire nemzeteket összekötő, európai ünnep – meggyőződésem szerint – annyira szükséges, hogy helyi közösséget egybefogó esemény legyen” – mondta a polgármester.
Posta György köszöntőjében hozzátette: „Az adventi időszak kiváló alkalom lehet lelkünk és kapcsolataink rendezésére. Kiváló alkalom a félreértések, megbántások tisztázására. Ne feledjük, a szeretetünket még életünkben kell kimutatnunk egymásnak!”
A Kossuth téri program részeként a Tokaji Ferenc Gimnázium szólistái adtak műsort. Az első adventi gyertya meggyújtása mellett a város ünnepi díszkivilágítását is felkapcsolták, az érdeklődőket pedig forralt borral, meleg teával és mézes kenyérrel kínálták.
A Tokaji Advent részeként még számos programmal várják a lakosokat az ünnepvárás jegyében. Karácsonyig minden vasárnap délután öt órakor tartják a közös gyertyagyújtást, de ezeken túl lesz Mikulás futás (december 4., 11 óra), ünnepi hangversenyt ad a római katolikus templomban Tokaj Város Vegyeskara (december 20., 17 óra) és idén sem marad el a Tokaji Betlehemes Játék (december 23., 17 óra) a Kossuth téren.