91. oldal
Augusztusban kezdik a hídfelújítást
2020. február 20.  
Az eredetileg tervezett március helyett csak a vasúti vágányzárat követően, várhatóan augusztusban kezdik el az Erzsébet királyné hídjának felújítását. A térség egyetlen közúti átkelőhelyének rekonstrukciója azonban így is közlekedési problémákat fog okozni.
"Nagyon szeretünk itt lenni..." - interjú a Crescendo Nyári Akadémia társalapítójával
2020. február 18.  
Hat éve tölti meg dallamokkal a tokaji nyarat a Crescendo Nyári Akadémia. Az idén tizenhetedik alkalommal megtartandó komolyzenei mesterkurzusra is a Föld öt kontinensének több mint negyven országából várnak résztvevőket.
Változik a forgalmi rend
2020. február 14.  
A képviselőtestület februári rendes ülésén döntött a Budai Nagy Antal utca forgalmi rendjének megváltoztatásáról, illetve több forgalomtechnikai eszköz kihelyezéséről.
Elfogadták a város 2020-as költségvetését
2020. február 14.  
Megtartotta éves első rendes ülését az önkormányzat. A képviselők elfogadták Tokaj idei költségvetését, amelynek fő száma meghaladja az öt milliárd forintot.




